Lányok a színpadon



Kicsiny hazánk sokáig egyetlen és épp ezért első számú, országosan is ismert transzvesztita előadó-párosa a Trans-X. Noha a világsiker elmaradt és az országos ismertség is csak korlátozott volt, azért álljon itt egy velük készült, jó régi interjú az 1999 novemberi wantedból, sisso tollából.

Tyúk vagy tojás (Wanted, 1999/11)

Csepi és Irén, avagy a Trans-X az Angyal bár ünnepelt transzvesztita sztárjai. Október negyedikén jelent meg elsõ CD-jük, amely a szabad magyar zeneipar történetében az elsõ transzvesztita kiadvány. Október végén a Pólus Centerben is bemutatnak és dedikálnak, vidéken is turnéznak, tehát megmutatkoznak a világnak a fiúk tûsarokban. Nekünk sem vonakodtak nyilatkozni.

-Mióta csináltok együtt mûsort?
Csepi: Nagyon régóta együtt dolgozunk már az Irénnel különbözõ szórakozóhelyeken, én már tíz éve, az Irén hét éve, és jó hétéves közös munka van már mögöttünk. Egymás mellett öltözünk, együtt lépünk fel. Az Irén kezdettõl fogva élõben énekelt, Psota Irénnek volt a híres-neves imitációja, én pedig kezdetben playbackeltem, különbözõ sztárokat utánoztam. Madonnát, Tina Turnert, Erika C-t. Az Irén unszolására kezdtem el a saját hangomon énekelni. Elõször csak egy közös éneklõs számunk volt.
Irén: Aztán mindig jött hozzá valami újabb duett, hogy legyen a repertoárban minél több.
- Hol kezdtétek a pályát, és mióta öltöztök át?
Irén: Nekem már gimnazista koromban kezdõdött, nem szórakozóhelyeken, hanem szabadtéri színpadokon, juniálisokon, majálisokon, élõ zenekarral Psotát utánoztam. Aztán késõbb csöppentem bele az éjszakába, és elkezdtem rendszeresen fellépni. Egy ismerõsöm ajánlotta fel, aki üzletvezetõ volt egy akkor nyíló bárban. Ez volt az elsõ Angyal bár. Elõször itt is csak Psotát tudtam adni.
Csepi: Tök ugyanúgy nézett ki, kendõvel bekötött fejjel.
Irén: Aztán, amikor elkezdtük énekelni a duetteket, akkor Csepi mondta, hogy ne legyek már öregasszony, hiszen van hajam meg minden, próbáljunk meg valami fiatalos imidzset. Onnantól kezdve, hogy elkezdtünk énekelni a Csepivel élõben, már nem volt szükség arra, hogy valakit imitáljunk, magunkat adtuk a színpadon.
Csepi: De te tényleg hasonlítottál a Psotára.
Irén: Az más, nálad megint más volt, amikor világsztárokat utánoztál, akkor úgy is néztél ki, mint õk. Amikor már élõben énekeltük a más elõadók által sikerre vitt dalokat, például a Pa-Dö-Döt, a Fresh-t és más modern zenekarokat, akkor mint két nõ kiálltunk és énekeltünk. Nem akartunk senkire hasonlítani.
Csepi: Nekem abszolút tudatosan indult az egész, nyolcvankilencben, amikor belekerültem ebbe a meleg éjszakai életbe. Hallottam, hogy az (azóta már megszûnt a szerk.) Egyetem presszóban a Ferenciek terén van ilyen mûsor, és Magyarországon akkor még ritkaság volt a transzvesztita repertoár. Elég bohém csajszi voltam akkor, táncolgattam, meg hülyéskedtem közös rendezvényeken, és a többiek mondták, hogy lépjek fel. Egy baj volt, hogy voltam vagy tizenhat éves és az éjszakában tizennyolc év volt a korhatár. Tehát megpróbáltam az Egyetem presszót. Volt egy mûsor és az akkori sztár, aki ott fellépett, egy transzvesztita elõadó, aki azóta már külföldön van és át is operáltatta magát nõvé, megkeresett, hogy nem lenne-e kedvem táncosként közremûködni nála. Mondtam, hogyne lenne kedvem. Persze nem kaptam érte fizetséget, de kipróbáltam, és talán jól álltak akkor a csillagaim, vagy a közönség volt nagyon hálás, de a következõ fellépésnél már szólóban kellett produkálnom magam. Kérdezték, hogy tudok-e valamit és akkor még dúlt a Neoton Família-láz, így egy Csepregi Éva számot vittem ki a színpadra és olyan sikert arattam, hogy továbbra is ezzel foglalkoztam. Aztán az évek során több elõadóval is megpróbálkoztam, meg valamilyen imidzset is ki akartam alakítani, olyan sminket, parókát, ruhát vettem, hogy tökéletességig hasonlítsak az utánzottakra.
- Magatokra vagytok utalva az öltözködésben?
Irén: Abszolút. Egymásnak szoktunk tanácsot adni, meg divatlapokból, videóklipekbõl vesszük az ötleteket. Ha látunk valami jót,, akkor egymás figyelmét felhívjuk, hogy te: az neked jól állna.
- Varrattok vagy vásároltok?
Irén: Az utcai jellegû ruháinkat butikban vesszük, amikben a riportokon jelenünk meg. A színpadi ruhákat pedig varratjuk.
- Az utcán, a nappali életben is nõi ruhában jártok?
Irén: Nem. Mi kizárólag színpadi emberek vagyunk.
Csepi: Ez attól függ, hogy kinek milyen a lelki indíttatása. Van, aki azt képzeli magáról, hogy nõ, hétköznap is és így szeret élni. Mi tisztában vagyunk azzal, hogy fiúnak születtünk.
- Nem is akartok változtatni ezen?
Irén: Nem. Megszûnne a produkciónk érdekesnek lenni abban a pillanatban. Abban semmi különös nincs, hogy két nõ énekel a színpadon. Egymillió nõi zenekar van.
Csepi: Gyönyörû nõk vannak a világon. Nekünk így van értelme.
Irén: Nekem ez színház. Jó bejönni ide este és készülõdni a fellépésre.
Csepi: Soha nem csinálunk abból központi kérdést, hogy minek érezzük magunkat. Embernek érezzük magunkat elsõsorban. Ellentétben azokkal a transzvesztitákkal, akik nõnek tartják magukat. Azt hiszem, senki nem nõ, aki nem rendelkezik nõi nemi szervekkel. Különben is tisztában kell lenni azzal, hogy mi volt elõbb, a tyúk vagy a tojás.
- Nem gondoltatok ti is arra, fõleg a rendszerváltás elõtt, hogy, mint sokan, külföldön keressetek munkát? Hiszen félig-meddig illegális dolog volt transzvesztitátnak lenni.
Irén: Nem.
Csepi: Végül is vendégszerepelni jártunk ki, de itthon szeretnénk megtörni a jeget, és bizonyítani, hogy attól., hogy mások, illetve transzvesztiták vagyunk, lehet teljes értékûa produkciónk, ha ugyanúgy szórakoztatjuk az embereket.
Irén: Kint ez egy elismert mûvészeti ág, színháza is van.
- Adott esetben, ha elkövetkezne az az egyenlõre elképzelhetetlen fordulat, hogy megpróbálnák visszaszorítani az általatok képviselt mûfaj megnyilatkozásait, akkor mit csinálnátok?
Csepi: Nyolcvankilencben is tiltott dolog volt, a rendõrök direkt ellenünk rendeztek razziákat.
Irén: Én akkor Stuttgartban voltam és ott ismerkedtem meg a mûfajjal, onnantól kezdve tudtam, hogy mit is csinálok igazán, úgyhogy ezzel nem kellett hál' istennek szembesülnöm.
Csepi: Simán belemegyünk bármilyen harcba.
- Mi az, amit ti ebben a mûfajban annyira különlegesnek tartotok?
Csepi: Gyöngy, flitter, csillogás, tollboa meg minden, tehát nem civilként lépünk fel. A színpadi ruháinkban is arra orientálódunk, hogy amíg a lányzenekarok utcai cuccokban jelennek meg a színpadon, mi feltûnõek próbáljunk lenni.
- Hogyan adtátok ki végül a lemezt? Hisz még mindig szubkultúrának számít nálunk a traveszti mûfaj és a naponta születõ zenekarok demóit is kidobálják a kiadók.
Irén: A kilencvennyolcas dalfesztiválon Dana International gyõzelme után megfigyelhetõ egy áttörés. Valami elindult, talán ennek köszönhetõ, hogy egy ilyen jellegû album megjelenhet Magyarországon.
Csepi: Hozzá kell tenni, hogy amikor itt az Angyalban mennek a pénteki rendes talkshow-k, akkor a legnépszerûbb közéleti, színházi, illetve elõadói személyiségek jelennek meg. Mindig támogatták a mûfajt a véleményükkel legalább, öregbítik a transzvesztiták hírét.
- Melyik kiadó keresett meg?
Irén: A Universal.
Csepi: Elég zûrösen zajlottak a felvételek.
- Ezek imitációk vagy saját számok?
Irén: A dalok kifejezetten nekünk íródtak, csak azt kértük Kasza Tibortól, a zeneszerzõtõl, hogy szórakoztatóak, vidámak legyenek. Artin a G-Playbõl - a szerk.) írta a szövegeket. Könnyed és lélekmarcangoló témák váltakoznak. De nem tartjuk magunkat nagy énekesnõknek, tehát nem állhatunk ki egy olyan lírai dallal, mint a Mariah Carey.
Csepi: És elég drámai néhány embernek úgyis, hogy két férfi nõi ruhában énekel férfi hanggal, mert azt mondják, Úristen, nem szégyellik magukat?! És ha emellett kiállnánk valami komoly lemezzel, mondanivaló szempontjából, akkor fel is akaszthatnánk magunkat rögtön. Tehát azzal kell kompenzálnunk, hogy kicsit hülyék vagyunk, de ezt nem is nagyon kell játszanunk. Elég hülyék vagyunk mi alapjáraton is. Aki szórakoztatással foglalkozik és ért is hozzá, azzal nincs minden rendben egyébként sem.
- Terveztek turnét vagy videóklippet?
Irén: Szombatonként járjuk az országot. Az elsõ klip már elkészült, a másodikat most forgatjuk.
- A transzvesztita show kifejezetten városi mulatók mûfaja volt azelõtt. Hogy fogadják ezt vidéken?
Irén: Még nem volt negatív példa (lekopogja) d evolt, hogy nem dúlt az itt megszokott tapsvihar. Ez annak is betudható, hogy vadonatúj dalok és nem ismerõsek még a közönségnek.
Csepi: Rengeteg felkérést kaptunk, már amikor a maxi megjelent júniusban. Minden nap televíziókban ültünk. Az egyik kereskedelmi rádió tesztje pedig maximális tetszésindexet mért.
Irén: Nem is az a lényeg, hogy ki énekli, hanem hogy jó legyen a dal.
- Gondolom, a környezetetek szereti, amit csináltok, de régen, akiket utánoztatok, azoknak is tetszett?
Irén: Tavaly szilveszterkor a Psotával léptem fel közös produkcióban, õ volt a fekete Psota, és a fehér Psota, ugyanolyan ruhában. Azt hiszem, örül nekem.
Csepi: Ugyanúgy én is, Erika C-vel és Csepregi Évával közös mûsorban, riportokban találkoztam és pozitívan, sõt büszkén reagáltak, hogy népszerûsítem a dalaikat.
Irén: Most pár évig magunkat szeretnénk adni.
Csepi: Arra a gondolatra alapszik az egész, hogy együtt alkosson két ember, aki hét évig fej-fej mellett haladt, mind erkölcsi, mind szakmai sikerekben, tolerancia szintjén is.
- Nektek is kérdés a tolerancia?
Csepi: Gondolj bele, hogy ennyi ideig valakivel egy szûk öltözõben, és meg csak össze sem vesztünk hosszabb idõre.
Irén: Olyan szinten soha nem bántottuk egymást, hogy a produkció rovására menjen.
Csepi: Egyikünk sem gondolt szólókarrierre, és volt ez a lehetõség, hogy a Hauber Zsolti megírta nekünk az elsõ dalt. Mondtam Irénnek, hogy csináljunk együttest. Õ mondta, hogy jó, és az elsõ közös feléneklésünk a stúdióban pont egy éve, a zene világnapján történt. És most, rá egy évre a kezünkben a lemez.
- A sikerek ellenére az otthonotok azért marad az Angyal bár?
Irén: Eddig valamiféle védettséget nyújtott, most ki kellett lépnünk a nagyvilágba, de ezt akartuk, és igaz, hogy nehezebb, mert nem tudjuk elõre, milyen lesz a közönség, de nagyon szeretem. Itt az Angyalban még megbukni sem nagyon tud az ember, hiszen ismernek, és ha nem vagyok olyan jó passzban, akkor is megértik és megtapsolnak. Azért a vidéki fellépés ilyen szempontból kihívás.
- Hogyan megy a kontaktusteremtés a közönséggel?
Csepi: Próbálunk kiszólni a mûsorból, humorosnak lenni.
- Ebben meddig lehet elmenni?
Csepi: A jó ízlés határáig, amíg nem válik visszatetszõvé.
Irén: Az utóbbi években profizmusra tettünk szert ebben.
Csepi: Élõ példa, hogy amikor most a Universalnak volt a sajtótájékoztatója és a színpadon voltunk és a melltartóból kezdett kicsúszni a tömés, bemondtam a mikrofonba, hogy: bazmeg kiesik a csecsem. Vastapsot kapott ez a beszólás. Jó volt, hogy elõre mondtam, különben azon nevetnek, mit szerencsétlenkedek ott.